Kedves Látogató! Köszöntjük Pestszentlőrinc központjában fekvő, nyolc évtizedes múltra visszatekintő intézményünk weboldalán! A kerületi lakosok által az épület színe után Piros Iskolának nevezett, nyolc évfolyamos általános iskolánk magas színtű német nyelvi képzés megvalósítására és a német nemzetiségi kultúra ápolására törekszik. Olyan fiatalokat akarunk felnevelni, akik biztos alapkészségekre épített, megalapozott tudás birtokában tudnak érvényesülni az életben. A beiskolázás során két tannyelvű gimnáziumokba, szakközépiskolákba veszik fel diákjainkat. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy gyermekeink késõbb is biztonsággal megállják helyüket. Szeretnénk megőrizni eddigi eredményeinket. Azt, hogy ne csak a kerület jó hírű iskolái közé soroljanak bennünket, hanem a fővárosi és országos versenyeken, rendezvényeken továbbra is jelentős szerepeket tudjunk vállalni és kapni. Szeretnénk, ha az ide járó diákok, szülők és tanárok büszkék lennének arra, hogy ebben az intézményben adhatják tudásuk legjavát, érezzék, hogy elismerés övezi tevékenységüket.
Ha átböngészi rendszeresen frissített honlapunkat, Ön is képet alkothat magának hétköznapjainkról! Munkatársaim nevében is tisztelettel | Budapest, 2008. június 13. | Elek Noémi igazgató |
|